Szerzetesi találkozó

    Szerzetesi találkozót szerveztünk közösen az udvarhelyi ferences testvérekkel 2008. november 22.-én, a környéken működő szerzetesrendek tagjainak.
    A nap középpontjában a Szentírás állt.
    A program a templomban kezdődött egy szertartással, ahol a találkozóra egybegyűlt testvérek és nővérek, hódolatunkat fejezhettük ki a Szentírás előtt. Ezt követően kis csoportokban egy-egy szentírási szakaszt olvastunk fel, beszélgettünk arról, hogy mit üzen számunkra, és megosztottuk egymással, hogy hogyan tudjuk a mindennapokban megélni a Szentírás üzenetét.
Közösen részt vettünk a szent misén és együtt imádkoztuk a zsolozsmát.
Délután rekreációra is sor került, ahol voltak, akik játszodtak, mások meg kézimunkáztak.
Az ilyen találkozások lelkileg gazdagítanak, közelebb visznek a jó Istenhez, erősítenek bennünket hivatásunkban és ápoljuk a kapcsolatot más szerzetesközösségekkel.

A képre kattintva  képekben is megtekinthetőek a nap eseményei