A nővérek elterjedése és működése Erdélyben  

    Nagyszeben után az első fiókház Holczmányban nyílt meg. A Nagyszebentől mintegy három óra járásra levő falu papja, Meissler Vincze 1872-ben azzal a kéréssel fordult Fogarasy püspökhöz, hogy  eszközölje ki, hogy iskoláját a ferences nővérek vegyék át. 1877 július 11.-én  három nővér ment át Holczmányra Nagyszebenből.
    A következő fiókház Hátszegen létesült. Wéber Béla nagyszebeni plébános Hátszegre került. Mivel ismerte a nővérek működését Nagyszebenben, kérte a püspököt, hogy új plébániáján a leányiskolában nővérek taníthassanak. A szebeni rendház örömmel fogadta a kérést. 1887 augusztus 22.-én három nővér átvette a hátszegi iskolát. Nemsokára Wébert Petrozsényba helyezték. Itt működött a bányászok számára egy kórház. Wéber betegápoló nővéreket kér Szebenből, hogy vegyék át a kórház vezetését. 1887 október 25.-én két nővér Szebenből Petrozsénybe megy, átveszik a kórház vezetését, majd 1888 szeptember 6.-án még érkezik két nővér, akik az iskola vezetését veszik át.
1893-ban hét nővér megy Marosvásárhelyre és átveszik az iskola vezetését.
1895 október 15.-én átveszik a nővérek a salgó-tarjáni kórházat is. Ugyanezen a napon öt nővér elmegy Brassóba, ahol iskolában tanítanak.
1897 január elsején a rend átvette a Bihar megyei közkórházban a betegápolást, június 7.-én pedig három nővér a lupényi bányatársulati kórházban kezdte meg működését.
1898 április 11.-én új fiókház nyílik Dicsőszentmártonban. A nővérek a megyei kórházban veszik át a betegápolást.
1898 november elsején pedig a nagyváradi papnevelő intézet konyháján is megkezdik a nővérek a tevékenységüket.
1899 augusztusában Trusza Lajos, szilágysomlyói esperes-plébános, kérésére a nővérek az ottani leányiskolát is átvették.
1899 szeptember 20.-án a rend átvette a kolozsvári egyetemi klinikán is a betegápolást.
Losonczban 1901 június elsején a nővérek átvették a közkórházat.
1902 október elsején  pedig a nagyváradi Szent József fiúnevelő intézetben a konyha vezetését.
Szamosújváron 1903-ban, Vulkánban 1910-ben, Sepsiszentgyörgyön 1915-ben, Gyulafehérváron 1928-ban, Déván 1931-ben, Tasnádon 1943-ban, Gyergyószentmiklóson 1947-ben nyíltak fiókházak.
Időközben magyar lányok is csatlakoztak a német nővérekhez, annyira, hogy 1944 augusztus 5.-én, mintegy 270 nővér dolgozott 22 házban és 17 helységben. E nagy művet a háború megsemmisítette. Mintegy száz német nővér elhagyta az országot. Az itt maradt nővérek a harctérről visszahozott katonák ápolását vállalták el.
1948-ban a kommunizmus keményen támadja az egyházat és intézményeit. 1948 augusztus 28.-án államosították az egyházi iskolákat és intézeteket. Az épületekben még megtűrték a szerzetesnőket, de tanítani már nem volt szabad.  1949-ben kimondták az összes szerzetesrendre a végzést: nem működhetnek tovább. A kórházi ápolónőket még megtűrték egy ideig.
A nővérek tovább is lelkiismeretesen végezték munkájukat az állami kórházakban. Akiket a tanügyből kitettek, a kórházakban dolgozó nővérekhez mentek. A nővérek, akik nem tudtak a kórházakban elhelyezkedni, másképp kerestek megélhetőségi lehetőséget: segítettek öregotthonban, kántori állást töltöttek be, állami munkahelyeken dolgoztak, plébániákon segítettek, papnevelő intézetben dolgoztak. Gyulafehérváron és Nagyváradon a nővérek az összegyűjtött fizetésükből és a nyugdíjakból házat vásároltak, ahol az idős nővéreket ápolták. 
A nővérek a tiltott idő alatt is hivatásukat megőrizték és mindvégig kitartottak.